Magyar költők válogatott versei
Huzella Péter és Rátóti Zoltán előadásában

A hangfelvétel szándékosan kétarcú. Minden vers kétféleképpen hangzik el, Rátóti Zoltán előadásában és Huzella Péter zenéjével. A hallgatótól is függ, melyik változat érinti meg jobban. A kétféle előadásmód összehasonlítása lehetőséget ad a költői gondolat mélyebb megértésére, a versek belső titkainak felfedezésére. A színész és az énekes különböző megközelítése, előadásmódja talán még közelebb hozza hozzánk ezeket a csodálatos verseket.

Vörösmarty Mihály: Fogytán van a napod… – Arany János: A walesi bárdok Vajda János: Húsz év múlva – Ady Endre: Héja-nász az avaron – Ady Endre: Az Úr érkezése – Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal – Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség József Attila: Eszmélet – József Attila: Medáliák

„Éltek más szentek is, kiknek lelke semmivel sem volt kevésbé tiszta és nemes, ám rájuk mégis kevésbé emlékezünk, ő azonban gyermek volt és költő, a szeretet mestere és tanítója, minden teremtmény alázatos barátja és fivére, és ha az emberek elfelednék, kövek és források, virágok és madarak beszélnének róla.”
Kiadta: Kossuth Kiadó – Mojzer Kiadó

A lét egy, a valóság egy, az igazság egy, Isten egy – ezt tanítják a Védák. Az Atya és én egyek vagyunk, aki engem lát, az Atyát látja, én az Atyában vagyok és az Atya énbennem – ezek pedig Jézus szavai. Hamvas Béla tanításának talán legmagasabb csúcsát az archaikus hagyomány és a keresztény „jó hír”, az evangéliumok egységének helyreállítása jelenti. Hogy is nem vettük eddig észre, hogy „ami az Atyáé, az az enyém”! Miért is nem tudtuk átélni, hogy „nem magamtól cselekszem, hanem az Atyától, aki bennem cselekszik”? Kétezer év után a nyugati civilizáció embere kezdi felismerni Jézus üzenetét: azért jöttem, hogy „mindnyájan egyek legyenek, ahogy te énbennem vagy, és én tebenned vagyok.” – Sok bolyongás után mintha kezdenénk rátalálni a labirintusból kivezető útra…
(Dúl Antal)

A Patmosz első része 1958 és 1964 között született esszéket tartalmaz. A bé-listázott Hamvas Béla 1954-től 1962-ig segédmunkás-raktáros Tiszapalkonyán; az ötvenes évek mindent elárasztó, fojtó politikai atmoszférája az esszékötetben mégis csupán sajátos madártávlatból jelenik meg. Hamvas, bár benne él, mégis fölötte áll, derűje, humora magasából lát rá e groteszk színjátékra. Mint mondja, a korrumpált világ őrjöngése egyetlen pillanatra se tévesszen meg senkit – aki tud a hiteles létről, a nem korrumpálható valóságról, a tragikomédia legsötétebb fordulatán is csak mosolyog.