NYS

NYS

Neil Young Sétány koncert

  • 2017. február 12. 20  óra Marczibányi tér
    Újra a trió felállásban. (Huzella, Rátóti, Tóth)

 

Read More

Köztünk marad

Köztünk marad

 folk-rock koncert

Rátóti Zoltán második lemezének bemutatója, a Rátóti Klubzenekar koncertje.

  1. november 12. 19 óra, Pinceszínház színpada

Rátóti Zoltán a második nekifutásra is maradt a jól működő receptnél: a szövegeket itt is Müller Péter Sziámi írta Rátóti zenei ötleteihez, és az eddigi trió (melynek tagjai még Juhász Gábor gitáros és Restás Gergő ütőhangszeres) kiegészült Becze Gábor bőgőssel a Kalákából.

A rockot persze úgy kell érteni, mint a folk gitárzenekaroknál: a trubadúrének és az akusztikus gitár a főszereplő, Juhász Gábor elektromosa most is inkább a jazzes, úszós- effektes, már-már ambientes szőnyeget adja pasztelles atmoszférát festve. És milyen jó, hogy így semmi szükség külön billentyűsökre, a hangzástér nem csak a hibátlanra csiszolt akusztikus megszólalásból adódó csillogó fényekben pompázik, de opálos jellegével azt a fajta melankóliát is ki tudja teljesíteni, ami nélkül ez a fajta zeneiség tán nem is lenne igazán hiteles.

Rátóti nagy formátumú dalszerző, saját jogán ott a helye a legjobbak között, és nem túlzás azt mondani: világviszonylatban…

 

Jegyár: 1200 Forint

Ferencvárosi lakosoknak (lakcímkártya bemutatása esetén) 20%, hatvan év feletti kerületi nyugdíjasok számára további 10% kedvezmény! A kedvezményes jegyek a Pinceszínház pénztárában vásárolhatóak meg személyesen!

Read More

RÁTÓTI ZOLTÁN KLUBZENEKAR KONCERTEK

RÁTÓTI ZOLTÁN KLUBZENEKAR KONCERTEK
RZK KONCERTEK
2016. november 12. 19 óra, Pinceszínház színpada
Read More

Rátóti Zoltán Trió – koncertek

Rátóti Zoltán Trió – koncertek

Legközelebbi koncertek:

  • 2014. március 26. szerda, 19 óra – Marczibányi téri Művelődési Központ
  • 2013. december 1. vasárnap, 17 óra Óbuda – Fő tér (Advent Óbudán)
  • 2013. november 30. szombat , 19 óra Pilisvörösvár
  • szeptember 1. Dunaújváros 18.30 a Petőfi Művészeti Liget Zenepavilonjában (2400 Dunaújváros, Bartók tér 1.)
  • augusztus 3. Ördögkatlan 16 óra -Vylian terasz
  • augusztus 2. Kaláka udvar 15.30 -Kapolcs
  • augusztus 1. Balatonföldvár 20.30 -Kultkikötő
  • június 12.(! – változás) Pécs -POSZT off program – Művészetek Háza – jegyvásárlás
  • május 23. Kaposvár 22 óra -a Felolvasó színházi fesztivál off program – Színház, Stúdió
  • május 10. Veszprém 19 óra – Gizella Napok
  • május 9. Budapest 19 óra NEMZETI SZÍNHÁZ -az elmaradt bemutató pótlása
  • április 16. Budapest, Nyitott Műhely
  • április 5. Balatonlelle 20 óra
Read More

Csodalépés a Marczin

Csodalépés  a Marczin

Vendég: Müller Péter Sziámi
Csodalepes_marcius26

Read More

Dalnokklub a Kultúrkúriában

Dalnokklub a Kultúrkúriában

Versek, dallamok, gondolatok
Házigazda: a Radványi – Balog – Borzsák trió

Vendég: Rátóti Zoltán

Időpont: 2014. 01. 12. 19h

Jegyár: 700 Ft
Cím: Klebelsberg Kultúrkúria
1028 Budapest, Templom u. 2-10.
Telefon: +36 1 392-0860

Read More