Kritika
A Lángoló Gitárokban megjelent kritika:
“A Gryllus Kiadót házi lemezkiadónak is hívhatnánk, mert ugye a Kaláka főnök Gryllus Dániel üzemelteti, de ilyen kijelentést nem teszünk, mert a saját életmű gondozása mellett igen tekintélyes katalógussal rendelkeznek a hazai folkos, bluesos, világzenei élvonalt illetően, többek között Sebő Ferenc, a Misztrál, Bognár Szilvia, Ferenczi György és a Rackajam, Nyeső Mari és Dévényi Ádám publikál itt lemezeket. Gryllusék futtatják a Heikonnal közös Hangzó Helikon sorozatot is, ami legutóbb a Rackajam Gérecz Attila megzenésítése révén került szóba pár hónapja.
Legutóbb pedig egy igen érdekes és rendhagyó színészlemezt hoztak ki, mégpedig Rátóti Zoltánalbumát a Csodalépést. Aki nem csak színészként, vagy épp a kaposvári Csiky Gergely színház igazgatójaként gondol rá, az esetleg a Neil Young Sétány (továbbiakban NYS) énekes-gitárosaként ismerheti, de valószínűleg nem túl sokan tartják számon folk-rock zenészként. A NYS eddig két lemezt adott ki, és többé-kevésbé rendszeresen koncertezik klubokban. Az viszont, hogy Rátóti Zoltán szólólemezre készül, eddig nem kapott túl nagy publicitást, alig találunk róla valamit a világhálón, ráadásul sem a Wikipédia szócikkében, sem a Facebookon nincs megemlítve róla, hogy zenész is lenne. Az új lemez kísérőfüzetébe is inkább NYS fotókat raktak, szóval ez a formáció, amiben rajta kívül Juhász Gábor jazz-gitáros és Restás Gergő ütőhangszeres játszik, még igen friss.
„Számomra a zene nagyszerű kikapcsolódás, gitározgatás közben úgy érzem magam, mintha meditálnék. Sosem úgy ülök le, hogy most dalt fogok írni, hiszen ahhoz, hogy az ihlet megszülessen, kellően ellazult állapotra van szükségem. Így történt, hogy komponáltam néhány dallamot, amelyeket aztán átküldtem Müller Péter Sziáminak, aki azonnal harapott rájuk, s írt hozzájuk szövegeket.” A zeneiségről pedig így fogalmaz: „Miután a kezdetektől fogva tagja vagyok a Neil Young Sétány nevű zenekarnak, óhatatlan, hogy Neil Young hatása kiérződik saját dalaim zenei alapjaiból és motívumaiból. Ugyanez mondható el a hangszerelésről is, ami egy nagyon tehetséges jazz-gitáros, Juhász Gábor érdeme. Közelítünk az unplugged-hangzáshoz, ám miután Gábor elektromos jazz-gitáron játszik, mégsem nevezhető egyértelműen annak. Inkább a balladisztikus folk-rock műfajához tudnám hasonlítani.” Nos, igen, valóban ott van Neil Young szelleme a dalokban, de még inkább a Pearl James Eddie Vedderé, Rátóti hangja néha egészen közelről idézi meg Vedderét, és nem csak hangszínét, de énekstílusát is, és ha eszünkbe jut, hogy Veddernek volt Neil Younggal egy közös lemeze, a Mirror Ball, akkor a szálak összeérnek. Ettől a dolog még lehetne akármilyen, sőt semmilyen is, egyszerű kópia, utánérzés, de nem. Egészen meglepő, sőt felemelő lett ez a lemez, gyönyörűen hangszerelt, nagyszerű dalokat sorakoztató érett munka! Ami rögtön szembetűnő, hogy ilyen szépen szóló és finom gitárhang nemigen fordul elő magyar lemezen, sőt világviszonylatban is megállja a helyét – mindkét gitárra áll ez, Juhász Gábor elektromosára, és Rátóti Zoltán akusztikusára is; az ütőhangszerek is ehhez mérve szólalnak meg, az egész hangzás nagyon kerek, melengető, mondhatni hibátlan. Ahogy maguk a dalok is, a folkos menetek, a hangközök érzékenysége, a fénylő melódiák, valamint a szövegek és zenék harmóniája ritka gyöngyszemmé teszi ezt a lemezt. Úgy látszik mindenki nagyon ihletett állapotban volt, először is a dalokért felelős Rátóti Zoltán, aztán a szövegeket jegyző Müller Péter Sziámi, és nem utolsósorban a hangszerelésért felelős Juhász Gábor – ha nagyot akarnék mondani, kénytelen lennék a Csodalépést a valaha volt legjobb magyar gitáros folk-lemeznek tartani. A 18 dal legalább fele megindító rockandroll utazás, káprázatos sláger lehetne egy jobb világban, de itt még a többi is olyan szintű, hogy a legtöbb banda büszkén mutogatná. Ezt a lemezt simán bevállalhatná nemzetközi színtérre a műfaj legjobb kiadója, a Walkaboutsot és a Wovenhandet is jegyző Glitterhouse – gyanítom, maguk Rátótiék sem tudják, mit tettek le elénk.”
HA nem tudja megnyitni, a cikk szövege itt olvasható:
Micimackó és Neil Young
Felszabadító érzés újra és újra végighallgatni Rátóti Zoltán Csodalépés című, 2013-as albumát, többek között azért, mert nyomát sem találni rajta a hazai színészlemezek többségét sújtó kimódoltságnak. Mert hogy is készül az utóbbi? Érdemes művészünk megannyi díj és elismerés birtokában gondol egyet, s úgy dönt, a színpad után a lemezipart is meghódítja. Vállalkozásához szerzőtársakat keres, ám hiába a biztató együttműködés, az énekhang ügyetlen, a dallam édeskésen felszínes, a szöveg pedig az urbánus művészvilág jól elkoptatott közhelyeit járja körbe. Rátóti Zoltánnál minderről szó sincs. Már csak azért sem, mert templomépítő színészünknek művészileg is van köze az elhangzottakhoz, nem is kevés: a dalok mindegyikét õ maga szerezte és játssza. S nem árul zsákbamacskát, hisz néhány ütem után azonnal kiderül, hogy odavan Neil Youngért és az amerikai folkrockért. Máshol talán feltűnne néhány töltelékszám, de a meghökkentően bőkezű, tizennyolc dalt kínáló korongon ilyenből egyet sem találunk: mindegyik szívvel-lélekkel készült, egyszerűségében megragadó műremek. Rátóti nem különösebben széles hangterjedelmű, ám kifejező orgánumának minden szegletét ügyesen kihasználja, az akusztikus gitárhangzás lendületes, ugyanakkor intim, s mindezt az utóbbi évek magyar rocklemezeinek legeltaláltabb szövegei koronázzák meg. Müller Péter Sziámi úgy vegyít örök érvényű művészdilemmákat, gunyoros hangvételt, magánéleti epizódokat és kisrealista közelképeket, hogy Rátóti tolmácsolásában egy pillanatra sem billen meg a hitelesség. Legyen szó borongós elmélkedésről (Csodalépés, Casablanca, Veled a tánc), határhelyzetben átélt öneszmélésről (A többi néma csend, Tudálék), a színészi életforma mindennapjairól (Háttér, Színészbüfé), ironikus férfinosztalgiázásról (A bárd mondja, Kár, hogy…) vagy pentatonban csengő-bongó távol- keleti misztikumról (Kilenc ösvény), a többrétegű, felfedezésre váró sorok biztosan forrnak össze a jórészt bluesból és újvilági folkból táplálkozó dallamokkal. Fantasztikusan tiszta érettség sugárzik Rátóti Zoltán dalaiból, amelyhez Juhász Gábor ötletes hangszerelése és Restás Gergő ütős kísérete egyaránt kétségtelenül hozzájárul. A Csodalépés fő működtetője mégis az a naiv, önfeledt ihletettség, ahogy Micimackó fabrikál zenét, s dúdolgatja a maga kedvére. Mi pedig ámulva hallgatjuk.
Paksa Balázs
Megjelent az Új Ember hetilap Mértékadó című, február 10-16-i kulturális mellékletében.